A rezveratrol, a szőlőmag és zöld tea polifenolok érrendszervédő hatásai

Magyarországon nagyon gyakoriak a szívet és érrendszert érintő problémák. Hogyan lehetne védekezni ellene?

Dátum:
2013 november 17.
 A megjelölt forrásokat felhasználva szerkesztette és fordította: Dr.Beleznai Szabolcs | Pitás Viktória
szőlő
A szőlőben található polifenolok érrendszervédő hatása

GrapesA szőlő számos biológiailag aktív hatóanyagot tartalmaz, melyek közül a leginkább figyelemre méltó a rezveratrol és a proantocianinok (szőlőmag kivonat). Ezen vegyületek bizonyítottan csökkentik a szív- és érrendszeri problémák kialakulásának kockázatát. [1] Mintegy 3650 tanulmányt tettek közzé a rezveratrol és a szőlőmag kivonat témakörében, melyekben azok sokrétű, sejt-, szövet-, és szervvédő hatásaikról számoltak be a népesség első 5 helyen álló halálozási okával szemben (mint például szívproblémák, rosszindulatú elváltozások és szénhidrát anyagcsere zavarok) [2,3].

Az érfal rugalmasságának megőrzése

erek Ereinket belülről egy endothel-nek nevezett sejtréteg borítja, mely szerepet játszik az erek összehúzódásánál- elernyedésénél, feladatai közé tartozik az érfal belső simaságának fenntartása, a vér akadálymentes áramlásának biztosítása [4]. Ha gyulladás van jelen, vagy reaktív oxigén gyökök képződnek a véráramban, ezek károsíthatják az endothel sejteket, mely az érfalak rugalmasságának elvesztéséhez, ezáltal a vérnyomás emelkedéséhez, illetve az ér belső felület sérüléséhez vezethet, melynek hatására meginduló véralvadási folyamatok során vérrögök kerülhetnek a véráramba [5]. Ezek később az érrendszer különböző helyein felhalmozódva gátat képeznek a vér áramlásába, hosszútávon trombózist, szívinfarktust vagy agyvérzést előidézve. Mindemellett az érfal sérülése az ereken kívül és belül gyulladást előidéző immunreakciót vált ki.

erekSajnálatos módon a dohányzók bőséges lehetőséget teremtenek a kutatók számára az oxidatív stressz témakörének endotheliumra gyakorolt hatásának tanulmányozásához. Görög kutatók egy egészen egyszerű, ám annál szemléletesebb módját választották a kék szőlő hatóanyagai bemutatásának, melynek során az endotheliumot ért jelentős, szabadgyökök okozta károsodására való hatását vizsgálták. A kutatások során az erek vérátfolyástól függő tágulását (mint rugalmassági jellemzőt) mérték önmagában dohányzást követően, valamint rezveratrol és szőlő polifenol hatóanyagok adagolásával egyidejű dohányzást követően [6]. Az erek rugalmassága jelentősen csökkent a cigaretta elszívását követően, ellenben az alapjel értékénél maradt abban az esetben, ha a cigaretta elszívása mellett a páciens rezveratrolt fogyasztott. Az eredmények alapján jól látható a szőlőben lévő polifenolok érrendszer védő hatása szabadgyökök jelenlétében is.

A rezveratrol az LDL koleszterin oxidációjának csökkentésén keresztül is kifejti keringési rendszer védő hatását azáltal, hogy csökkenti a plakkok kialakulásának esélyét, és elősegíti az érfalak rugalmasságának fenntartását [7-10].

erek Az LDL koleszterin egyike a szervezetünkben található lipoproteineknek, feladata a zsírok (lipidek) emésztőrendszerből szövetekhez történő szállítása. Az LDL különösen érzékeny az oxidatív szabad gyökök roncsoló hatására, az oxidációra (lipid peroxidáció). A lipid peroxidáció következtében ún. plakkok (zsírszerű lerakódások) képződnek az érfalon, melyek nemcsak a keresztmetszetet szűkítik, de az érfal gyulladását is kiváltják, valamint növelik az endothelium felszakadásának, és ennek következményei kialakulásának esélyét.

Magas vérnyomás

erekA rezveratrol a magas vérnyomással szemben több módón is felveszi a küzdelmet. Csökkenti az érfal gyulladásos problémáit, valamint növeli az erek rugalmasságát [11]. Emellett a hosszútávon fennálló magas vérnyomás okozta nemkívánatos érfal és szívizom károsodások mértékét is csökkenti [11]. A rezveratrol az agytörzsre is hatással van a táplálkozási és hormonális tényezők okozta magas vérnyomás csökkentésében [12]. A Resveratrol aniogestin II (ACE enzim) gátló hatással rendelkezik. Ez az enzim hozzájárul a magas vérnyomás kialakulásához, mivel az erek összehúzódását okozza. Ezáltal a rezveratrol hozzájárul a megfelelő vérnyomás kialakításához [17].

2011-ben közzétett tanulmányok szerint a rezveratrol csökkenti az elhízás és zsírban gazdag táplálkozás okozta magas koleszterin szintet azáltal, hogy közvetlenül a zsíranyagcserében szerepet játszó génekre hat [13]. A rezveratrol elősegíti a rendellenes zsírsav hasznosítás javulását azáltal, hogy serkenti a zsírokat lebontó mitokondriális enzimek működését [14]. Metabolikus szindrómában szenvedő sertéseknél a rezveratrol adagolása csökkentette a testtömeg indexet, a szérum koleszterin valamint a C-reaktív protein (gyulladásos marker) szintjét, javította a glükóz toleranciát és az endotheliális funkciókat [15].

A szőlőmag kivonat továbbá a szívet is védi. Egy, a szívrohamot modellező kísérlet során azon állatok szívizom szövete könnyebben regenerálódott az ischaemiás szívbetegségből (gyenge oxigén és vérellátás okozta problémák), melyeket szőlőmag kivonattal kezeltek, mint a kontrollcsoporté. [16]

A renin – angiotensin rendszer

Az vérnyomást szabályozó legfőbb szervünk a vese, és az általa vezértelt ún. renin – angiotensin rendszer. Ha a vese vérnyomás csökkenést észlel, egy renin nevű enzimet termel, amely a szervezetünkben mindenütt jelen levő angiotensinogén molekulát angiotensin I-é alakítja, amelyet egy másik enzim (ACE) angiotensin II-vé módosít. Az angiotensin II egy fontos hormon, melynek felszabadulásával a szervezet az erek összehúzódását, ezzel a vérnyomás emelkedését idézi elő. A vese szabadgyökök általi károsodása a vérnyomás emelkedését vonja maga után. Az antioxidánsok képesek semlegesíteni a szervezetben lévő reaktív szabad gyököket, ezáltal segítenek helyreállítani azok megfelelő szintjét a szervezetben.

A zöld tea szintén számos módon fejti ki szív-és érrendszer védő hatását

Green Tea Leaf Extract Found in No-StimA zöld tea elkészítése igen egyszerű: a teacserjéről leszedett leveleket gőzzel kezelik, majd összesodorják és végül szárítják. A gőzöléssel hatástalanítják a levelek fermentációját (erjesztés) végző enzimeket. Fermentálás nélkül megmarad a zöld tea sajátos íze, és nem bomlanak le a természetes formában jelenlevő magas antioxidáns hatású polifenolok sem, amelyek a különböző káros hatások ellen védik a sejteket.

A zöld tea antioxidáns hatása miatt a szív karbantartására is kedvező. Gátolja az LDL-koleszterin szerkezetének átalakulását, amely a verőerekben az érszűkületet okozó plakkok kialakulását elindítja.

erekA legnagyobb, a zöld tea várható élettartamra gyakorolt hatását vizsgáló kísérlet (Ohsaki tanulmány) több mint 40 000 japán felnőtt részvételével zajlott 11 éven át [18]. A kísérlet kezdetekor 1994-ben 40 és 79 év közötti alanyokat választottak, akik kórelőzményei között nem szerepelt sem stroke, sem koszorúér betegségek, vagy rák. A tanulmány eredményei alapján a zöld tea nagyobb mennyiségű fogyasztása az összes (különösen a szív-és érrendszeri) halálozási okokkal szemben védelmet nyújtott.

A kísérletet követően 12%-kal kevesebb haláleset volt azon férfiak, valamint 23%-kal kevesebb azon nők körében, akik 5 vagy annál több csésze zöld teát fogyasztottak naponta, azokhoz képest, akik egynél kevesebbet. Ennél is szemléletesebb eredmény, miszerint 31%-kal kevesebb szív- és érrendszeri megbetegedésből adódó haláleset történt a napi 5 vagy több csésze zöld teát fogyasztók körében a kevesebb, mint napi egy csészével fogyasztókhoz képest.

EGCGA kutatások kimutatták, hogy a zöld tea legfőbb hatóanyaga egy polifenol antioxidáns, az epigallokatechin-gallat (EGCG). A zöld tea nemcsak a sejtek rákos elfajulás elleni védelmét segíti, hanem a szervezet antioxidáns védekező mechanizmusára is jótékony hatással bír. Az EGCG gátolja a rákos sejtek szaporodását, a sejtek pusztulásához vezető sejtprogram beindításával úgy, hogy az egészséges sejteket nem érinti. A EGCG a rákos sejtek növekedéséhez fontos urokináz nevű enzim termelődését is megakadályozza. Állatokkal végzett kísérletek során azt látták, hogy az urokináz gátlása után a daganat kisebb lett, és egyes estekben teljesen el is tűnt.

Laboratóriumi vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy az EGCG hatását a sejtek szintjén fejti ki, és harcol a különböző daganatos betegségekben ellen, köztük a mell- [19,20], hasnyálmirigy [21], száj [22], vastagbél-[23] és a prosztata- rák ellen [24,25].

Magyarországon is megoldást nyújthat

98/365: ♫ Red, Red Wine...Mivel ma Magyarországon a vezető halálozási ok a szív-és érrendszeri betegségek, a növényi eredetű polifenolok a leginkább szükséges védelmet nyújthatják. Számos fronton veszik fel a küzdelmet a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben – például a lipid peroxidáció, endotheliális zavarok, plakk képződés megakadályozása terén. Emellett a szőlő és tea polifenolok ígéretes eredményeket mutatnak a szabadgyökök, valamint a nem megfelelő táplálkozás okozta megbetegedésekkel szemben. Mindennapi életünk részévé téve ezen anyagok fogyasztását, optimális védelmet nyújthatunk szív- és érrendszerünk számára.

rezveratrol

Források:

   Life Extension Magazine: Brian Vogelman - How Resveratrol Combats Leading Causes of Death

   Life Extension Magazine: Julius G. Goepp - Protecting Cardiovascular Health with Whole Grape E.

   Life Extension Magazine: Kirk Stokel - Natural Ways to Thwart a Stealth Killer

   Life Extension Magazine: Julius Goepp - New Research on the Health Benefits of Green Tea

Kapcsolódó termék: YiYa Resveratrol érrendszervédő komplex (60 kapszula) »


» Tudományos referenciák és klinikai vizsgálatok - rezveratrol, szőlőmag-, zöld tea kivonat

[1] Bertelli AA, Das DK. Grapes, wines, resveratrol, and heart health. J Cardiovasc Pharmacol. 2009 Dec;54(6):468-76.

[2] Jang M, Cai L, Udeani GO, et al. Cancer chemopreventive activity of resveratrol, a natural product derived from grapes.Science. 1997 Jan 10;275(5297):218-20.

[3]. Vang O, Ahmad N, Baile CA, et al. What is new for an old molecule? Systematic review and recommendations on the use of resveratrol. PLoS One. 2011;6(6):e19881.

[4] Coimbra SR, Lage SH, Brandizzi L, Yoshida V, da Luz PL. The action of red wine and purple grape juice on vascular reactivity is independent of plasma lipids in hypercholesterolemic patients. Braz J Med Biol Res. 2005 Sep;38(9):1339-47.

[5] Folts JD. Potential health benefits from the flavonoids in grape products on vascular disease. Adv Exp Med Biol. 2002;505:95-111

[6] Karatzi K, Papamichael C, Karatzis E, et al. Acute smoking induces endothelial dysfunction in healthy smokers. Is this reversible by red wine’s antioxidant constituents? J Am Coll Nutr. 2007 Feb;26(1):10-5.

[7] Nagaoka T, Hein TW, Yoshida A, Kuo L. Resveratrol, a component of red wine, elicits dilation of isolated porcine retinal arterioles: role of nitric oxide and potassium channels. Invest Ophthalmol Vis Sci. 2007 Sep;48(9):4232-9.

[8] Thirunavukkarasu M, Penumathsa SV, Koneru S, et al. Resveratrol alleviates cardiac dysfunction in streptozotocin-induced diabetes: Role of nitric oxide, thioredoxin, and heme oxygenase. Free Radic Biol Med. 2007 Sep 1;43(5):720-9.

[9] Cullen JP, Morrow D, Jin Y, et al. Resveratrol inhibits expression and binding activity of the monocyte chemotactic protein-1 receptor, CCR2, on THP-1 monocytes. Atherosclerosis. 2007 Nov;195(1):e125-33.

[10] Wu CC, Wu CI, Wang WY, Wu YC. Low concentrations of resveratrol potentiate the antiplatelet effect of prostaglandins. Planta Med. 2007 May;73(5):439-43.

[11] Chan V, Fenning A, Iyer A, Hoey A, Brown L. Resveratrol improves cardiovascular function in DOCA-salt hypertensive rats.Curr Pharm Biotechnol. 2011 Mar 1;12(3):429-36.

[12] Subramanian M, Balasubramanian P, Garver H, et al. Chronic estradiol-17beta exposure increases superoxide production in the rostral ventrolateral medulla and causes hypertension: reversal by resveratrol. Am J Physiol Regul Integr Comp Physiol. 2011 Jun;300(6):R1560-8.

[13] Azorin-Ortuno M, Yanez-Gascon MJ, Gonzalez-Sarrias A, et al. Effects of long-term consumption of low doses of resveratrol on diet-induced mild hypercholesterolemia in pigs: a transcriptomic approach to disease prevention. J Nutr Biochem. 2011 Aug 16.

[14] Bastin J, Lopes-Costa A, Djouadi F. Exposure to resveratrol triggers pharmacological correction of fatty acid utilization in human fatty acid oxidation-deficient fibroblasts. Hum Mol Genet. 2011 May 15;20(10):2048-57.

[15] Robich MP, Osipov RM, Chu LM, et al. Resveratrol modifies risk factors for coronary artery disease in swine with metabolic syndrome and myocardial ischemia. Eur J Pharmacol. 2011 Aug 16;664(1-3):45-53

[16] Pataki T, Bak I, Kovacs P, Bagchi D, Das DK, Tosaki A. Grape seed proanthocyanidins improved cardiac recovery during reperfusion after ischemia in isolated rat hearts. Am J Clin Nutr. 2002 May;75(5):894-9.

[17] Melzig MF, Escher F. Induction of neutral endopeptidase and angiotensin-converting enzyme activity of SK-N-SH cells in vitro by quercetin and resveratrol. Pharmazie. 2002 Aug;57(8):556-8.

[18] Kuriyama S, Shimazu T, Ohmori K, et al. Green tea consumption and mortality due to cardiovascular disease, cancer, and all causes in Japan: the Ohsaki study. JAMA. 2006; 296(10):1255-65.

[19] Farabegoli F, Barbi C, Lambertini E, Piva R. (-)-Epigallocatechin-3-gallate downregulates estrogen receptor alpha function in MCF-7 breast carcinoma cells. Cancer Detect Prev. 2007 Nov 29.

[20] Thangapazham RL, Passi N, Maheshwari RK. Green tea polyphenol and epigallocatechin gallate induce apoptosis and Inhibit Invasion in human breast cancer cells. Cancer Biol Ther. 2007 Sep 1;6(12).

[21] Shankar S, Ganapathy S, Hingorani SR, Srivastava RK. EGCG inhibits growth, invasion, angiogenesis and metastasis of pancreatic cancer. Front Biosci. 2008;13:440-52.

[22] Ho YC, Yang SF, Peng CY, Chou MY, Chang YC. Epigallocatechin-3-gallate inhibits the invasion of human oral cancer cells and decreases the productions of matrix metalloproteinases and urokinase-plasminogen activator. J Oral Pathol Med. 2007 Nov;36(10):588-93.

[23] Kim M, Murakami A, Ohigashi H. Modifying effects of dietary factors on (-)-epigallocatechin-3-gallate-induced pro-matrix metalloproteinase-7 production in HT-29 human colorectal cancer cells. Biosci Biotechnol Biochem. 2007 Oct;71(10):2442-50.

[24] Siddiqui IA, Malik A, Adhami VM, et al. Green tea polyphenol EGCG sensitizes human prostate carcinoma LNCaP cells to TRAIL-mediated apoptosis and synergistically inhibits biomarkers associated with angiogenesis and metastasis. Oncogene. 2007 Nov 12.

[25] Yu HN, Shen SR, Yin JJ. Effects of metal ions, catechins, and their interactions on prostate cancer. Crit Rev Food Sci Nutr. 2007;47(8):711-9.